Az alábbiakban szeretnék rávilágítani arra, hogy a saját akaraterőnkön kívül semmi más nem tudja megoldani ezt a problémát. Sőt, először is fel kell ismernünk, hogy problémáról van szó. Ha ez sikerült, akkor leszünk képesek az útra lépni, ahonnan eleinte nagyon könnyű letérni, de minél tovább bírjuk, annál biztosabban sétálhatunk rajta.

Ahogy kezdődött

A gimi vége felé, az utolsó években szoktam rá a dohányzásra. Jó mókának tűnt. Az ember abban a korban még az élet császára. Nem voltam erős dohányos. Teltek-múltak az évek, a giminek vége lett és elmentem dolgozni. Talán 1,5-2 éve dohányoztam, de nem szerettem igazán.

Ahogy folytatódott

Az első munkahelyemen, a jól megérdemelt szünetekben eleinte kimentem a dohányzó helyiségbe és rágyújtottam. Nagyon egyedül voltam, talán életemben először éreztem ezt és így. Új munkahely, senkit sem ismertem még. Ekkor lehetett egy fordulópont, ahogy emlékszem. Rágyújtottam, égett a cigaretta, a füst szállt felfelé és ahogy bámultam, megszólalt belül egy hang, hogy ember mit csinálsz? Kell ez neked? Minek szívod? Elnyomtam a cigit, még talán szégyelltem is magam kicsit. Gondoltam ennek itt és most véget vetek. Pár napig nem gyújtottam rá, de ahogy ismerkedtem a kollégákkal, szépen lassan visszakúszott a szokás. Először csak kikísértem a dohányzó kollégákat, hogy beszélgessek velük. Persze kínálgattak és én nem bírtam ellenállni. Szinte észre sem vettem és megint ott égett az ujjaim között a cigaretta.

Napról-napra, hétről-hétre tompult a hang a fejemben és már szégyenérzet nélkül teljesen elfogadtam az állapotot. Végleg dohányzó ember lettem. Nem is olyan rossz ez, gondoltam. Szépen lassan megszerettem a dohányzást. Jó volt rágyújtani, szívni és kifújni a füstöt. Szerettem a szeánszt.

A leszokás pillanata

Nos, így telt el 12 év. Sokadik munkahelyemen voltam, amikor heccből kitaláltuk egy kollégámmal, hogy szokjuk le, sokkal menőbb, ha az ember nem dohányzik, gondoltuk. Hazafelé a biztonság kedvéért elszívtam még egy szálat. Hazaértem. Letettem magam elé a dobozt és elköszöntem a rossz szokástól, de gondoltam még egy utolsó szál a szakítás előtt belefér. Kivettem a dobozból a szálat és nézegettem. Bevettem a számba, nyúltam az öngyújtóért. Csak ez az utolsó szálacska és többet tényleg nem... NEM, ÁLLJ. Kivettem a számból, szétmorzsoltam az ujjaim között. Nem érdekelt, hogy a földre esik, a ruhámra és gyakorlatilag mindenfelé szétszóródott. A dobozt is ledobtam a földre és széttapostam, majd ellenőriztem, hogy minden szálat sikerült-e megsemmisítenem. Szépen feltakarítottam, majd konstatáltam, hogy sikerült nem rágyújtanom. Hmm.. gondoltam, ez már valami. Minden út egy lépéssel kezdődik.

1. nap

A leszokásom a délutáni órákra esett. Délután 18-19 óra lehetett. Innen már könnyű volt kibekkelni ezt a napot. A lakásban egyébként sem nagyon dohányoztam. Persze sokat gondoltam a dologra, de lefoglaltam magam.

2. nap

A reggeli cigi kimarad, ami a lakástól a HÉV-ig volt hivatott kitölteni az üres sétát. Reggel a munkahelyen a kolléga nem bírta. Egyből kiment. Azt mondta, visszaszokott. Fél napot bírt csak, de én ellenálltam. Kimentem vele továbbra is, de csak egy pohár vizet vittem magammal és szépen lassan iszogattam, mintha csak cigit szívnék. Kibírtam ezt a napot is.

3. nap

A dohányzó kolléga látványa nem sokat segített, de tartottam magam. Kevesebbet mentem ki és amikor kimentem, akkor a vizes trükkhöz folyamodtam. Hiányoztak a tömegközlekedés alkalmával elszívott szálak, de ellen kellett állnom a kísértésnek.

1. hét

Szép lassan eltelt egy hét. A vizes dolog bejött. Otthon is ezt alkalmaztam. Annyit kortyolgattam, amennyit slukkoltam volna. Annyi ideig is iszogattam a pohár vizet. Olyan kérdések foglalkoztattak, hogy mit fogok csinálni majd az olyan szituációkban, amikor gondolkodás nélkül rágyújtanék. 

További hetek...

Jöttek, csak jöttek ezek a helyzetek, nem mondom, hogy könnyű volt, de ki lehetett bírni. Sőt, ahogy telt-múlt az idő, egyre könnyebb volt kibírni. Segítségemre volt egy új érzés az akaraterő mellett. Ha eddig sikerült kibírnom, akkor már nem hagyhatom kárba veszni az eddigi utat. Minek küszködtem ennyit, ha hiábavaló volt?

1. év

Még mindig voltak olyan szituációk, amelyekre nem tudtam felkészülni lelkileg. Mindennapos vágyam egyáltalán nem volt már, nem akartam dohányozni. Egy reggeli hatalmas levegővétel ébredés után már nem fulladt köhögésbe. Már egyáltalán nem krákogtam, köhigcséltem. Az állóképességem is nőtt. Ennyi idő után már zavart is, ha valakinek a ruhája bűzlött, mert épp visszajött egy kiadós cigizésből.

5. év

Rettenetesen bánom, hogy rászoktam a dohányzásra, hogy lehettem ekkora barom... Mennyivel, de mennyivel jobb nélküle.

Manapság

Tapasszal, rágóval sosem próbálkoztam tudtam, hogy ez fejben dől el. Így, a leszokásom 11. évében elérkezettnek láttam az időt, hogy megosszam tapasztalataimat a témával kapcsolatban. Ma már semmilyen késztetést nem érzek. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy letettem a cigit. Szerintem nincs jó módszere a leszokásnak ez nem egy egzakt dolog. Én nem hiszek az adag csökkentésében, vagy hogy dobáljak pénzt egy befőttes üvegbe, ha nem gyújtok rá stb. Kerek-perec el kell dönteni és makacsul ragaszkodni hozzá. Minden csata fejben dől el...